Reggio Basilicata, Matera A mély szakadék szélén épült városka, Sassi (barlangok) a forgalmasabb felső és a csöndesebb alsó negyedekre oszlik. A Sasso Barisano és a Sasso Caveoso közül ez utóbbi a festőibb. Matera lakói egykor itt éltek a sziklába vájt otthonaikban…
Sziasztok, Gábor vagyok! A Deményfalvi völgyben már többször jártunk és a mostani túra záró helyszínéül is ezt választottuk. Azt sokan tudják, hogy barlang mániások vagyunk és ha van a közelünkben barlang, akkor azt igyekszünk megnézni. Ezt…
Egész éjjel fújt a szél, nem kicsit mozgott a sátor, jó, hogy benne voltunk, mert így legalább nem fújta el a szél... Reggel megetettük a kacsákat a strandon, aztán elindultam Szigligetre. A tegnap esti szenvedős futásom után, most telefonálva…
Összecsomagoltunk a kempingben és elindultunk vissza Révfülöpre ebédelni a Rév büfébe, ahol előző nap is ettünk és láttuk milyen hamburgert adnak. Mondjuk túlzás, hogy túl kompatibilis lett volna a hamburger mérete azzal, hogy közvetlen…
Bad Reichenhall. Eddig nem sok szó esett róla, pedig több alkalommal is bejöttünk ide. A város és a határ között helyezkedik el Bayerisch Gmain, ott volt a szállásunk. Most először próbáltuk ki az ún. ferienwohnung -ot, ami nagyjából nyaraló lakást jelent. Arra…
Sziasztok, Gábor vagyok! Végre eljutottam oda, hogy rendeztem a fényképeket és elkezdhetem a beszámolókat az idei szlovák nyaralásunkról. Igen érdekes dolgok fognak majd kiderülni az egyes beszámolók kapcsán (sajnos ránk nézve szinte mindegyik…
Az interneten megvett sóbánya kombijegy második helyszíne a bad reichenhall-i Régi Sóbánya (Alte Saline). Fontos megjegyzés: a kombijegy egyik igen lényeges előírása, először a Salzbergwerk-et kell meglátogatni és csak utána az Alte Saline-t. Ott a jegyen lévő kóddal…
Sziasztok, Gábor vagyok! A múlt hétvégén megint sikerült egy darab Ausztriát megnézni, bár az idő néhol alaposan beleszólt, de arról majd ott. Azt, hogy a sógorok valamit jól csinálnak, azt eddig is tudtuk. Több strandot is bemutattam, de…
Sziasztok, Gábor vagyok! Először még NDK-s időszakban voltam itt, utoljára pedig 2009-ben. Mit ne mondjak, küllemében, karbantartottságában sokat segített, hogy most már az egyesített Németország része (bár nem volt olyan lepukkadt, mint…
Vannak kempingek ilyen fura szabályokkal, mint hogy 23-tól 6-ig zárva vannak a vizesblokkok, így kénytelenek voltunk ehhez igazodva tervezni az indulást. Nem mintha bántam volna azt a kis időt, amíg tovább aludhattunk, így is nagyon nehezen ment a felkelés, és talán…
Sziasztok, Gábor vagyok! Alapvetően ez a város volt, ami miatt a 28-i kirándulásomat megcsináltam. A rossz időt leszámítva beváltotta az elvárásaimat. A viszonylag vérzivataros múltjáról már írtam a szlovén oldalon található Gornja Radgona apropójából…
Először is a hely nevét kell tisztázni. Maga a község a Bad Griesbach im Rottal nevet viseli. A tőle teljesen elkülönült nyaralóközpont pedig Bad Griesbach - Therme névre hallgat. A 70-es években találtak itt termálvizet és akkor építették ki a szálloda komplexumot…
Sziasztok, Gábor vagyok! Németország tele van Bad-okkal és nem véletlenül. Szinte mindenhol lehet valami olyan vizet találni, ami jó valamire (vagy valami ellen). Ezek közül az egyik a dél bajor Bad Tölz, amely kiemelkedik a régi városmag szépségével…
Tanulva az előző napból, a mai napnak kicsit előrelátóbban indultam neki, figyelembe véve az előrejelzett hőségriadót. Átalakítottam a tervet, hogy inkább még a délelőtt folyamán lefutok három szakaszt, a délutáni hőségben pedig ülök a vízben…
Délután 1 óra körül értünk Bad Hofgastein-be, ahol az egyik tágas és szép vállalati apartmanba költöztünk be. Ezért nem is csodálkoztam azon, hogy belebotlottunk vásárolgatás közben férjem két munkatársába is, idejárnak ugyanis sokan a cégtől kikúrálni magukat…
Sziasztok, Gábor vagyok! Nem tudom, hogy amióta a beszámolómat megírtam Bad Blumauról (a Hundertwasser által tervezett fürdő és szabadidő komplexumról) járt-e valaki arra felé? Eddig erről ( szokatlan módon ) semmiféle visszajelzést nem kaptam…
Sziasztok, Gábor vagyok! Most a sok kastély után legyen egy gyógyhely. Ausztriában kismillió Bad van, vélhetően egyik jobb, mint a másik, mindegyiknek meg van a specialitása. Itt elsősorban légző-, emésztőszervi és nyálkahártya problémákat gyógyítanak…
Hát ez nem lesz valami hosszú beszámoló, mivel Balatonlelle vonatkozásában már korábban (is) születtek kitűnő bejegyzések, a bortúra részletei pedig nem nyilvánosak, mivel az ALKOHOL KÁROS AZ EGÉSZSÉGRE…
Kellemes kis bajor város az Isar mentén. Szép kálvária heggyel, búcsújáró templommal…
2006. 08. 15. Kerékpártúrám Szigliget után ide érkezett. Gyalogtúra a hegyen a Kisfaludy kilátóhoz körbe, majd vissza. A hegyen nagyszerű túrák tehetők, inkább gyalog, mint bicóval. A kilátás elképesztően gyönyörű. BALATON oldalam: http://mc-bubu…